Négygenerációs történet, amely az 1900-as évek legelejétől a 2000-es évek elejéig követi végig a szereplők sorsát. A főhősnő, Anya kilencven négy évet él és huszonhétszer költözik életében. A viharos természetű és példás veszélyérzettel megáldott nő végigvonszolja a férjét meg a lányát a fél országon, valahányszor veszélyt szimatol. Márpedig veszély mindig van: a 20. század viszontagságos eseményei elől rendre tovább kell állniuk. Át kell vészelni két világháborút, 1956-ot és még sok minden mást
Básti Juli viszont egy az egyben átlényegül Fekete Ibolyává, nemcsak külsejében, de beszédében is tökéletesen hozza a rendező stílusát, szavajárását, krákogását. Danuta Szaflarska pedig 101 évesen integetett az Urániás díszbemutatón, olyan könnyedséggel, mintha nem tudná, hogy én 2082-ben leszek 101 éves, amiről elképzelni sem tudom, hogy valaha bekövetkezik. Az például nagyon szívszorító, hogy a film végén már csak az anya és a lánya kettősét látjuk, ahogyan magukra maradnak, és a legkevésbé sem lesz vicces az a mondat, hogy - Neked van gyereked? - Nincs, nekem anyám van. Egészen addig ugyanis azt éreztem, ez a film nagyon tetszett volna szegény nagymamámnak, de anyukámnak egész biztosan fog, csak a befejezés egyszerű esetlensége miatt nem tudom, merjem-e ajánlani neki. Mondjuk nem tudom, milyen film lenne képes stílusváltás nélkül bemutatni azt a sok mesét, amit egy élet tartogat, és azt a suta esetlenséget, ahogyan egy kórházi ágyon egyszercsak végetér. Pláne egy ilyen hányatatott sorsú filmben, ami a nagy filmszakmai rendszerváltásban leállt, újraindult, leállt, újraindult, és sajnos ez a végeredményen is látszik.
Értékelés: 271 szavazatból Berta édesanyját ápolja, aki 94 évesen az alzheimerrel küzdve már csak a múltjának él. A járókerettel lassan közlekedő asszony pedig valaha igencsak mozgékony volt, életében huszonhétszer költözött. A család Trianon után először Debrecenbe települt át, ahol az anya édesapjának állása volt a postán. A kalaposnak kitanult fiatal lány aztán Budapestre költözött, ahol pár évnyi nyugodt és boldog időszak után elkezdődik a költözések sora, aminek köszönhetően szinte az egész országot bejárja a család, a XX. századi magyar történelmi események elől menekülve. Valami különös, velük született derű folytán azonban ez nem tragédiák sorozata, a család jókedve, humora mindvégig megmaradt, a Partiumtól kezdve, Budapesten ár egészen az Isten háta mögötti településig. Fekete Ibolya szívet melengető filmes családregénye a mozikban is nagy sikert aratott. Bemutató dátuma: 2015. november 5. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Stáblista: Szereplők Gardó Berta / mama magyar hangja Gardó Berta (10 évesen)
Ez az események humoros oldalára próbál koncentrálni, de a humor egyáltalában nem jellemző a megidézett évtiz... több» Tetszett ez a film. A mi fiunk kölyke ezért nagyon rosszat nem akarok mondani. Nagyon szépen összeszerkesztették a régi felvételeket az újjelenetekkel. A film által beleshetünk a nehéz viszonyokba és láthatjuk hogy nem vott azért akkor sem annyira e... több» Nem mindennapi igaz történet, de valahogy nem tudott lekötni. Hiányzott belőle valami. Korrajz az előző 100 évből. Vagyis nem is rajz, csak skicc. Bele-bele enged szagolni az adott évtized atmoszférájába, kissé felületesen, de szórakoztatón. A hangulatot megfogni kiváló, jók a színészek, maga a film egésze kissé darabos, de sebaj. Feelgood. "Egy család zivataros évtizedeiből. " Valós problémákat és történelmi eseményeket, nehézségeket felvető dráma. Érdekes és magával ragadó a cselekmény. A színészek hitelesen alakítanak, igényes film. Fekete Ibolya családi tablójának szeretnivaló bolondjai a huszadik század Magyarországán futnak végig, Trianontól az ezredfordulóig.
(Nem. ) Az archív jelenetek filmbe illesztése is viccesen sikerült: Anya öccsét, Tóth Lambertet az első világhàborús fronton, Ónodi Esztert a harmincas évek Nyugati pályaudvarán is láthatjuk, sőt, amikor Gáspár Tiborral, későbbi férjével éppen azon vitáznak, hogyan tudnának megházasodni a vallási különbözőségeik ellenére, még egy Karády-filmbe is bele vannak montírozva. A következő képen már azt látjuk, ahogy a temetési ruhájukban állnak az oltár előtt, a házasságukat ellenző apa halála után ugyanis rögtön egybekeltek. Talán ebből is látszik milyen pimasz az Anyám a saját magánmitológiájával szemben, a film végére sajnos azt is megértjük, hogy miért: a valós figuráról mintázott szereplők közül ma már senki sem él. És sajnos ez a kezdeti lendület is elfogy akkor, amikor a rendezőnő gyerekkori figurája megjelenik a filmben, mintha az anya élete könnyebben parodizálható lenne, és a rendező a sajátját már kevésbé tudná ennyire lazán és természetesen előadni. A rendező tehát csak felnőtt változatában, és csak a keretsztoriban jelenik meg, a visszatekintésekben csupán egy távoli, ám annál jelentőségteljesebb diplomaosztóra futja csak.
Ettől még a demens anya és az egyre türelmetlenebb lány borzasztó szórakoztatóan beszélget, bármennyire is kényelmetlenül hangzik ez, de vannak teljesen átélhető jeleneteik is. Az anya összefüggéstelenül, de nagyon szépen beszél a régi szép időkről, miközben fogalma sincs arról, hogy ki ez a nő, és hogy most melyik háború van éppen. Ezzel az Anyám az első akadályát máris jól vette: nem lett szentimentális vagy érzelgős a két főszereplő bemutatása, így aztán szívesen hallgattam a kissé zavaros elbeszélést az életükről. Szertelen és játékos az Anyám első félórája, ami alatt azt értem, hogy amikor azt halljuk, hogy a nagyapa megszöktette a nagymamát, azt pont egy olyan komikus jelenetben látjuk, ahogyan egy gyerek ezt el tudja képzelni, hiszen csak öregen ismerhette a nagyszüleit, így két idős embert látunk szaladgálni egy létrával a burleszkszerű képkockákban. Trianon tragédiáját is egy mókás, Monty Pythont idéző ábra illusztrálja abban a beszélgetésben, amikor arról elmélkednek, hogy akkor most jön-e majd Erdélybe a debreceni posta ugyanúgy, ahogy eddig.
De nem is ez az igazi gond, sajnos már előtte, a '44-es és '56-os események feldolgozásakor is kevés újdonsággal tud szolgálni a film, a légópincéket és a csengőfrászt olyan sok helyen láttuk már, gyorsan el is illan az a bohókás hangulat, ami annyira szerethetővé tette a film elejét. Ónodi Eszter, akit a vasárnap debütáló Aranyéletben sem lehet eléggé dicsérni, most is hozza a tőle megszokott hihetetlen színvonalat: fiatal fruskaként, vérbő kalapos dámaként és stramm anyaként is helytáll a szerepben. Egyedül talán megöregednie nem sikerül igazán, ami csak azért zavaró, mert Gáspár Tibort viszont fiatalítani nem sikerült, hiába látjuk benne, hogy ő az a fa, akire ez a szélvész asszony támaszkodhatna, csak nagyon kevés jelenetben működik ez a kémia, ezek közül is kiemelkedik a tatabányai görkorcsolyás rész, az például nagyon meghatóra sikerült. A mellékszereplőknél viszont kívánni sem lehetett volna jobbakat: Lengyel Ferenc, Spolarics Andrea, Kerekes Viktória, Bartsch Kata, Szervét Tibor is remekelnek, de még az olyan, filmjátszás szempontból amatőrnek számító szereplők, mint a költő Szabó T. Anna is tényleg nagyszerűek a filmben.